IFJÚSÁGKUTATÁS
Útvonal ide: KUTATÁSI ARCHÍVUM

Gyermekvédelmi statisztikai tájékoztató, 2009

Szerkesztette: Papházi Tibor
A szerkesztő munkatársai: Kostyál L. Árpád és Posta Lászlóné

A Gyermekvédelmi statisztikai tájékoztató elkészítésének célja, hogy a minisztérium, a háttérintézetek, valamint más szakmai szervezetek strukturált formában férjenek hozzá a KSH által felvett, rögzített és adatbázisba rendezett adataihoz, valamint azokhoz az adatokhoz, amelyeket a minisztérium saját adatgyűjtésének keretében kér az intézményrendszeréből. A gyermekvédelmi adatok forrása is elsősorban az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program, ebből a KSH Társadalmi szolgáltatások statisztikai főosztálya és az Informatikai főosztálya állít elő kérdőívenként egységes adatbázisokat.

A Gyermekvédelmi statisztikai tájékoztató adatai főként az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programból (OSAP) származnak, amelyeket a KSH gyűjt be kérdőívek alapján a szakminisztérium megbízásából, és azokat fel is dolgozza oly módon, hogy az adatok további felhasználásra is alkalmasakká váljanak. Ez a korábbi, Tájékoztató a család, gyermek- és ifjúságvédelemről címmel megjelent minisztériumi adattárat váltotta fel.

E kiadvány táblázatai öt kérdőíven gyűjtött adatokból származnak, melyek lényegében lefedik a gyermekvédelmi intézmények rendszerét. Ennek megfelelően adatokat tartalmaznak

  • a gyermekjóléti alapellátásokról,
  • ezen belül külön a bölcsődékről,
  • a gyermekotthonokról és nevelőszülői hálózatokról,
  • a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatokról,
  • és a gyámügyről.


A 2006-os kötet óta a kibővült kiadvány már egy jelentősen megújult tartalmat kínál a felhasználóknak, amely egységben közli a gyermekvédelemben megtalálható adatokat, és ez egyedülállóvá teszi más adatközlésekhez képest. A 2009-es év adatai könyv alakban már nem jelennek meg. Ennek oka nemcsak a válság, amely a korábbinál jóval megfontoltabb gazdálkodásra kényszeríti az intézményeket. A digitális megjelenés oka az is, hogy az internetet használók száma Magyarországon is egyre nagyobb, ezért az itt megjelenő tartalmak sokkal szélesebb felhasználói körhöz jutnak el ezen a módon, mint a hagyományos papírformátumú, nyomdai kiadással. Mind a szakmai felhasználók, mind pedig a gyermekvédelmi adatok iránt érdeklődők számára segítség lehet az adatok felhasználásában, hogy az egyes fejezetekhez készült tartalomjegyzékek egyaránt hiperlinkekkel kapcsolódnak a fejezet megfelelő táblázataihoz, valamint az adattár központi tartalomjegyzékhez is.

Kapcsolódó fájlok:
PÁLYÁZATOK
HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK
TÁMOP 5.4.10.
TÁMOP 5.2.9.
TÁMOP 5.2.6.
TÁMOP 5.4.1-12/1.
EFOP 3.1.1.
LEZÁRULT UNIÓS PÁLYÁZATOK
MÓDSZERTANI ARCHÍVUM
KUTATÁSI ARCHÍVUM
ADATBÁZIS
KÉPZÉS